Gasztro-nosztalgia Bács-Kiskun megyéből

Uborkaszezon van. Nem főzök új ételeket, csak a régi megszokottakat. De hogy a blog ne haljon meg teljesen, nosztalgia következik a "nagymama főztje" címmel. Hogy apropója is legyen: nemrég Baján jártam a papám érettségi találkozója okán.

Papa Bács-Kiskun megyéből, egészen pontosan Dávodról származik, gimnáziumba pedig Bajára járt a legendás III. Béla gimnáziumba.. Jó húsz éve nem jártam arrafelé, nagymamám meghalt, a régi házban idegenek laknak. Most kíváncsiságból lementünk megnézni a falut, ami nem sokat változott az időközben felújított fürdőtől  eltekintve. Nagyon szépen megcsinálták, ha lett volna időnk, szívesen bementünk volna.

Kulináris élményekkel ezúttal nem lettem gazdagabb, de jó pár dolog eszembe jutott menet közben. Nagymamám mindig halászlével vagy "csibecsipedettel" várt bennünket. Az előbbit természetesen bajai módra főzte és gyufatésztával tálalta. Utóbbi átmenet volt a gulyás és a pörkölt között, nevével ellentétben véletlenül sem csibéből, hanem tyúkból vagy kakasból készült csipetkével, de zöldségek nélkül.  A csirkét, kacsát maga nevelte, úgyhogy igazi kapirgálós biojószágokon nőhettem volna fel. Ha ettem volna belőle.... Sajnos, a kukoricán éldegélő szárnyasok húsa barna (szerintem),  úgyhogy nekem a szomszéd tápos csirkéje kellett, mert az szép fehér volt... A kacsamájat viszont nagyon szerettem-ezt kacsazsírban sütötte ki. Azóta sem ettem olyan jót. Szerettem még a bácskai pörcöt, ez egy nagy  húsos töpörtyű volt, a tetején ropogós bőrrel.

Süteményekben érezhető volt a szerb hatás,  rétesből mákosat és diósat sütött elsősorban, amit például Vas megyei nagymamám egyáltalán nem csinált.  A legérdekesebb sütemény, ami után azóta is nyomozok, az "alvés" volt, aminek még a nevével sem találkoztam máshol.  Ez egy speciális sütemény (szerb vagy török lehet talán)  két ostyalap között keményre vert tojáshab, nagy gerezd diókkal, a hab íze viszont kifejezetten törökmézre emlékeztetett. Bármennyit meg tudtam volna enni belőle.

Emlékezetes esemény volt a búcsú, ahonnan ifjú koromban mindig igazi tükrös, piros mézeskalácsszívvel tértem haza. Ezt mindig hosszú ideig őrizgettem, ellentétben a gyüdi olvasóval, amit azonnal felfaltam. Ez egy piros-sárga mézeskalács korongokból álló lánc volt, amiből nem sajnálták az élelmiszerszínezéket. Órákkal később, amikor ennek a jelei is megmutatkoztak,  nagy riadalmat okozott a családban. De a 70-es években nem nagyon foglalkoztak az E betűs mérgekkel, úgyhogy a gyüdi olvasó ezután is hozzátartozott a búcsúhoz.

Bajához nem kötnek gasztronómiai élmények, hacsak az nem, hogy a főtéren egy cukrászdában láttam először olyan krémet, ami rózsaszín-barna-sárga rétegekből állt. Sokáig vágyakoztam utána, aztán egyszer vettek  a szüleim egy pohárral. Nagy csalódás volt, mert  a csodálatos krémet a maszatos arcú kislányos pudingporból készítették, amit napi sűrűséggel főzött nekem akkoriban az anyukám.

Amikor most Baján jártunk, annyira meleg volt, hogy utcai hideg élelmezésre fogtuk magunkat. Először a Türr István Múzeummal szemben, a pékségben ettünk egy húsos bureket. A tészta nagyon ízlett, de a tölteléken lenne mit javítani.

Ezután az Eötvös utcán fagyiztunk. Fényképezni engedély nélkül nem lehetett, de bármelyik fagyizót nyugodt szívvel merem ajánlani.

A napot a Bucicenterben zártuk. Nem állítom, hogy a legjobb hamburger, amit életemben ettem, de a mérete imponáló. Ha valaki nagyon éhes, nyugodtan próbálja ki, jól fog lakni. Húgom gyerekeinek kitartott az autóban Bajától Paksig......